Lia Brown
- Zayn Malik, a gépe lassan felszáll - nyitott be egy idősödő nő a szobába, ahol már lassan két órája ültünk.
- Köszönöm - biccentett Zayn.
A mellkasom nyomni kezdett, ahogyan meghallottam a "felszáll" szót, nem akartam, hogy elmenjen, nem akartam, hogy itt hagyjon. Vettem egy nagy levegőt, majd végül szemébe mertem nézni.
- Menned kell - törtem meg a csöndet.
- Bassza meg - rántott közel magához, majd szenvedélyes csókkal jutalmazott. Ölébe kapott, fenekemnél fogva tartott, s úgy csókolt tovább, míg levegőhiány miatt váltunk el.
- Szeretlek - néztem végül szemébe. Úgy kapaszkodtam belé, mint egy kismajom. Soha nem akartam elengedni.
- Jobban szeretlek - válaszolt mosolyogva, és ezt követően több tucat kis puszival halmozta el arcom, de azért szemeiben ott volt a szomorúság.
- Jöhetek ? - kérdeztem félve.
- Jóhogy - kulcsolta össze kezeinket, majd felkapta utazótáskáját és kilökte a szoba ajtaját.
Amint kiértünk a szűk kis folyósóról a sikítozás egyre hangosabb lett, s amint megláttak minket, mintha a pokol szabadult volna el. Mostmár nem jöhettek a közelünkbe, mivel itt csak azok tartózkodhattak, akik felszállnak a gépre. Néhány utazni készülő tinilány és kisgyerek odajött Zaynhez, és míg ő beszélt velük és aláírást osztogatott, egy pillanatra sem engedett el.
- Kérem, jöjjön - tessékelt előre egy dolgozó. - Kisasszony, maga ne - mutatott rám.
- A barátnőm - nézett rá Zayn, és anélkül hogy bárki is észrevenné pár eurót csúsztatott a kezébe.
- A folyósó végéig - egyezett bele végül, mire Zayn egy huncut mosollyal nézett le rám.
- Rossz vagy - böktem bele az oldalába.
- Megesik - vont vállat lazán.
Vészesen közeledett az átlátszó ajtó, amin Zayn perceken belül távozni fog. Azt kívántam, bárcsak megállíthatnám az időt, bárcsak visszamehetnék pár napot. Maradjon még itt velem, együtt keljünk-feküdjünk, együtt sétáljunk. Egymás kezét fogva sétáljunk be egy helységbe . Talán ezek azok a dolgok, amik legjobban hiányoznak távollétében. Na meg a bódító illata, a csókjának íze.. .
- Lia, most nagyon figyelj rám - fogta keze közé arcom, úgy kényszerített, hogy ránézzek. - Nagyon vigyázz arra, amit a kezeim közt tartok, mert ez életem értelme - nézett mélyen szemembe.
- Két hét. Várni foglak - suttogtam, majd egy lágy csókkal jutalmaztam. Utoljára szorosan átöleltem, majd adott homlokomra egy puszit és végig visszafele nézve elment a repülőig.
- Jól van, kisasszony ? - fürkészte arcomat a munkás, akit észre sem vettem, hogy még mindig itt áll. Kérdését valószínűleg az idézte elő, hogy könnyeim újra folyni kezdtek. Egy erőszakos mozdulattal letöröltem őket, majd felnéztem magas alakjára.
- Persze - bólintottam. - Megtenne nekem valamit ?
- Ez csak természetes - bólintott. - Mi lenne az ? - hirtelen milyen segítőkész errefele mindenki.
- Kikísérne az autóig ? A tömeg szétszedne, és nem nagyon bí... - kezdtem el magyarázkodni.
- Hogyne, hívok erősítést is. Rengetegen vannak - bólintott, majd szólt pár kollegájának is.
Három testőrrel mentem ki a repülőtérről, sikítozás vett körbe, kérdések záporoztak rám. Hiányzott Zayn, hogy megfogja a kezem, és megnyugtasson hogy minden oké, hogy kivezessen ebből az őrültek házából majd gyanakvó pillantásokkal nézzen le rám.
Amilyen gyorsan csak tudtam, bepattantam az autóba, ami már várt rám és a stúdióhoz vitettem magam.
***
- Ez az, nagyon jó Lia ! - dicsért a fotós, amikor már legalább a századik képet lőtte. Ma van az utolsó fotózásom, ami kültéri. Sokkal jobban szeretem a természetes fényt, a virágokat, a természetet. Egy hatalmas mezőn vagyunk, rengeteg színes virággal. Egy erdő vesz körbe, a madarak csiripelnek. Tökéletes nap egy fotózáshoz.
- És végeztünk ! - csapta össze tenyerét Tom, majd fejével intett, hogy nézzem meg a képeket. Elégedett voltam a végeredménnyel, sőt. Minden nagyon jól sikerült, sokkal jobban tetszettek ezek a képek, mint a pár nappal ezelőttiek.
***
Amint visszaértem a hotelba, fel se mentem a szobámba, hanem egyenesen az ebédlőbe mentem, és tettem magamnak egy kis ételt, amivel kiültem a medence melletti asztalok egyikéhez, és mint minden huszonegyedik századi élőlény, csatlakoztam a Wi-Fi-hez.
Amióta Zayn itt volt, nem is gondoltam a Twitterre, Facebookra vagy Instagramra. Csak ketten voltunk, de most hogy a repülőn ül, a kommunikáció nem nagyon működik. Feltöltöttem egy képet instagramra, bon appétit címmel, ha már Franciaország, adjuk meg a módját.
Éppen készültem felmenni, amikor három fiú vágódott le velem szemben. Elég jó vágásúak voltak, németek lehettek, a szőke hajuk miatt. és zöldes szemük miatt.
- Hello, schönheit !* - vigyorgott rám a bal szélső.
- Nem beszélek németül - válaszoltam zavartan, majd készültem menni, amikor vére megszólaltak angolul.
- Nem maradsz ? - kérdezte egyikük, a kékes-zöld szemű.
- Bocsi, nem - mosolyogtam rá.
- Hé, nem akarunk semmi olyat, ami neked rossz lenne. Tudjuk ki vagy, és azt is kinek a barátnője - állt fel egy elsőre félelmetesnek látszó pasas, kigyúrt volt, és tetkók díszítették felkarját. Haja szinte kopaszra volt nyírva, és bal fülében fülbevalót viselt.
- Na jó, kik vagytok ? - adtam meg magam. Végülis mi rossz sülhet ki ebből ?
*Hello, schönheit ! - Hello, szépség !
